Videos
Ezrek fogadták a válogatottat a Hősök terén. Élő!
220
35
Elhalmozta ajándékkal Patrikot az internet népe
782
48
Az új lemez felér az elmúlt évek összes tüntetésével
686
14
Photos
Posts

Hagyományosan október 23-a előtt jelenik meg a Fedél Nélkül és az egykori Népszabadság szerkesztőségének közös száma. Idén arról írunk, milyen felállni a biztos vereségből, hátrahagyni sebzettségünket, és újra nyerni. Amikor a sportot választottuk témánknak, még azt hittük, idén foci Eb és olimpia lesz. Mégis aktuálisabb a témánk, mint szerettük volna. A járvány mindannyiunkat megakasztott, és innen együtt kell tudnunk felállni. Nem hagyhatjuk, hogy a szolidaritás is áldozatul essen a vírusnak. A Fedél Nélkül árusai most még jobban igénylik a segítségünket, mint az elmúlt években. Ahogy a sajtóban is egyre inkább abban kell hinni, hogy csodák léteznek. Vegyék meg a lapot az árusoktól, vagy rendeljenek maguknak egy példányt a Menhely Alapítványtól!
Fedél Nélkül, @népszabi, @kívánjukasajtószabadságát

Kedves Távozó indexesek! Legyen másik!

Minden valódi újságíró pártoktól és parancsoktól független újságot akar készíteni. Hogyan történhet, hogy mégis vannak, akik ezt nem értik? Hogy vannak, akik pozíciójukkal visszaélve változtatni akarnak rajta? Hogyan történhet, hogy megint meg kell szűnnie egy lapnak, amelynek munkatársai a saját fejük után szerkesztették a híreket, írták a cikkeket, követték el tévedéseiket?

Velünk is ez történt a Népszabadságnál, és négy év után is ér...tetlenül figyelünk: miért nem csinálhattuk, amihez értünk, ami fontos nekünk, fontos az olvasóknak és az országnak is?! S most ti, indexesek is ott álltok kifosztva, nincstelenül.

Mi talán másoknál jobban tudjuk, milyen érzések kavarognak most bennetek, mi jár a fejetekben, hogyan rándul ökölbe a kezetek. De ez nem elég ahhoz, hogy tanácsokat adjunk, rá- vagy lebeszéljünk benneteket bármire vagy bármiről. Csak annyit tudunk mondani, hogy tiszta szívünkből szurkolunk nektek.

Nagyon kellenek Magyarországon a megszerzett híreitek, a felszín mögé néző szemetek, az okos elemzéseitek és az a szarkasztikus-ironikus nyelv is, amit meghonosítottatok. A szabadságotok.

Minden szabadság alapja a szólás és a sajtó szabadsága. Ami állandóan szűkül hazánkban. A szabadságunk megmentéséhez szükség van rátok!

Legyen másik!

A Népszabadság szerkesztősége

See More
May be an image of text that says 'Legyen másik!'