Afrika leghosszabb háborúja
Afrika. Vad, különleges, egzotikus, gyönyörű... Mindannyian tudjuk, hogy a kontinens évszázadok óta a nemzetközi érdekek és nemzeti kormányok ütköző területe. Helyi, félkatonai mozgalmak állnak szemben a segély szervezetekkel, a korrupció és a bűnszövetkezetek behálózzák az igazságszolgáltatási rendszert is. Észak-Ugandában mindennel szembesülhetünk, amik ellen a nemzetközi emberi jogi védő szervezetek évtizedek óta szélmalomharcot vívnak.
Észak-Uganda a világ egyik legborzalmasabb humanitárius katasztrófájának helyszíne. Több mint 1 millió ember él szörnyű körülmények között a több mint 250 hivatalosan nyilvántartott menekülttáborban (angolul internally displaced people's camps).
A helyzet évek óta egyre csak súlyosbodik, de az Észak-Ugandában történt események csak nemrég keltették fel a nemzetközi közösség figyelmét. Újságcikkek jelentek meg hátborzongató szokásokról, gyógyító szertartásokról, elrabolt gyermekekről és megcsonkított nőkről. Mindezek ellenére még mindig komoly erőfeszítések hiányoznak, hogy elismerjék, és határozottan szembeszálljanak Észak-Uganda valódi problémáival.
Béke jel
2006-ban minden arra utalt, hogy a helyzet javulni fog. Az akkoriban megalakított a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) bekapcsolódott a folyamatban levő konfliktusba, azzal a céllal, hogy véget vessen a bűnösök büntetlenségének. Az Bíróság alapfeltételezése az volt, hogy a célzott büntetető jogi igazságszolgáltatás hozzájárul majd a helyi békefolyamatokhoz. Az ICC szerepe Észak-Ugandában egy kísérlet volt, amely nagy vitákat generált világszerte.
A nemzetközi közösség nyomására az ugandai kormány, valamint az Úr Ellenállási Hadserege (LRA) több alkalommal is tárgyalóasztalhoz ültek, de sajnos mai napig egy békés megoldás sem született. 2003-ban Museveni ugandai elnök felkérte az ICC-t, hogy indítson eljárást az LRA ellen. 2006 közepén újabb béketárgyalások indultak Dél-Szudán fővárosában Jubában, és kis időn belül az LRA aláírt egy egyezményt, ami garantálta az ideiglenes fegyverszünetet.
Mostanra a fegyverszüneti idő lejárt, és Kony ismét visszautasította a végleges békeszerződés aláírását, megszakítva a további béketárgyalásokat. A bizonytalanság nem csak a több tízezer menekültet érinti Észak-Ugandában, de a Dél-Szudánban, a Közép-afrikai Köztársaságban és a Kongói Demokratikus Köztársaság észak-keleti határai mentén élők életét is.
A fegyveres konfliktus által sújtott lakosság nagy része a Gulu, Kitgum és Pader megyékben élő Acholi törzshöz tartozik. A szomszédos Lira, Apac, Adjumani, Kumi és Soroti megyék is érintettek, ahol az emberek túlnyomórésze a Langi, Madi és Teso törzsekhez tartoznak.
Uganda
Az elmúlt két évtizedben az LRA olyan kegyetlenségeket követett el, melyek kétségtelenül az ICC vizsgálati hatáskörébe tartoznak. Főleg a gyermekek módszeres elrablása játszott kulcsfontosságú szerepet az LRA stratégiájában. Az áldozatokat gyakran arra kényszerítették, hogy gyilkolják, vagy csonkítsák meg családtagjaikat, szeretteiket. Számos tömeggyilkosságot is elkövettek. A konfliktus talán legszörnyűbb hagyatéka a napjainkban, menekülttáborokban, lesújtó körülmények között élő emberek százezrei.
Az LRA brutális kampánya és a Museveni által vezetett kormány hadjárata katasztrofális sorsot mért Észak-Uganda lakosságára. A városok felé menekülő emberek mozgása a kormány stratégiájának fontos elemét alkotta az LRA ellen vívott harcban. Erőszakkal kilakoltatott több tízezer embert lakóhelyeikről, majd térben korlátolt, túlzsúfolt táborokba helyezték át őket, abban a reményben, hogy nagyobb biztonságot tudnak nyújtani az LRA támadásai ellen. A mai napig egymillió ember él menekülttáborokban, a túlélésért küzdve.
1997-ben a World Food Programme (WFP) 110 000 menekültnek biztosított élelmet. Ez a szám két éven belül meghaladta a 400 000-et. 2002-ben már 522 000 embernek nyújtott segélyt. Az LRA fokozódó támadásai révén emelkedni kezdett a menekülő emberek száma. 2004-ben már másfél millió ember élt menekülttáborokban (WFP/UNOCHA adatai alapján). Ez az Acholi megyéknek (Gulu, Kitgum és Pader) körülbelül 80 százalékát jelentette (!) A többi ember városokban lakik, vagy más országrészekre költözött.
A menekülttáborok valósága
2005 végén az ugandai kormányerők, az Uganda People’s Defence Force (UPDF) által őrzött menekülttáborokban élő emberek biztonsága még kiszámíthatatlan volt. Köztudott, hogy az LRA támadásoknál a katonai alakulatok nem léptek közbe, hogy megfékezzék az atrocitásokat, és inkább saját életüket féltve elmenekültek.
Csak közvetlenül a táborok mellett művelhették az emberek földjeiket, saját kockázatukra. Azok, akik messzebbre merészkedtek, könnyen emberrablók áldozatává válhattak. Akár azzal is megvádolhatták őket, hogy együttműködnek a lázadókkal. Számos helyeken az taposó aknák is veszélyt jelentettek.
Obalanga menekülttábor Amuria megyében
Az LRA általában este támadt, néha a menekülttábor kellős közepén. Az emberrablástól menekülve, éjszakánként fiatalok ezrei vándoroltak nagyobb városokba, hogy iskolákban, katolikus missziókban, vagy akár az utcán, boltok előtt meghúzva aludjanak. Főleg a fiatal lányok voltak a szexuális erőszak veszélyének kitéve. Egy tanulmány például leírja, hogy egyes helyeken lányok, csak szexért cserében találhattak szállást.
Talán a legmeghatóbb film Észak-Ugandáról az Invisible Children c. dokumentumfilm (2003) amely három amerikai srác hihetetlen útját mutatja be az Észak-Ugandában zajló fegyveres konfliktus közepén. Kiderül, hogy minden este a gyerekek hosszú távokat megtéve, poros utakon és takarójukat maguk után húzva, felkeresik a biztonságot nyújtó városokat. Napkeltekor visszaindulnak a táborokba, hogy ideális esetben ne késsenek el az iskolából (!) 2004 áprilisában egy felmérés majdnem 20 000 gyermeket számlált Gulu városának 11 éjjeli szállásában.
Annak ellenére, hogy 2004 óta javult a menekülttáborok biztonsági helyzete, éjjel még mindig veszélyesnek tekinthetőek. 2005 márciusában az egyetemi tanárom az Atiak menekülttáborban éjszakázott, amikor az LRA egyik csoportja megtámadta a tábort. A helyi UPDF alakulat azonnal válaszolt, majd rövid tűzharc alakult ki. Mindkét oldalon voltak sebesültek. A katonák körbesétálták a tábort és swahili nyelven kiabáltak az emberekkel. Mindenkit arra utasítottak, hogy oltsák el a lámpát és a tüzet, és mindenkit megvertek, akit a főút közelében találtak. A katonák nyilván megrémültek és a viselkedésük kiszámíthatatlan, és veszélyes volt.
Hajnalban még mindig az út közepén feküdt az egyik LRA harcos holtteste. A katonák nem engedték az embereknek, hogy betakarják levelekkel, ahogy ez szokás, és a holttestet helyi disznók marcangolták szét. Az Acholik egy cen nevezetű spirituális erőben hisznek, amely betegséggel és rémálommal sújtja azokat, akik az erőszakos halálesetek szemtanúi. Úgy tűnt, hogy az UPDF katonái hibáztatták és büntették a menekülttábor lakosságát, és azzal, hogy megtiltották a halotti szertartást.
A közegészségügy teljes hiányának következtében a táborokban lévő egészségügyi állapot félelmetes. Az MSF Hollandia (2004) felmérést végzett a Pader és Lira megyékben található táborokról, ahol rettenetes körülményeket tapasztaltak. Az akut alultápláltság szintje a lakosságban súlyos, meghaladva a 8 százalékot az 5-59 hónapos gyermekek korosztályában. A halálozási arány [CRM-crude mortality rate] 2,79 haláleset/10,000/nap – ez a szám 1 felett már humanitárius szükségállapotot jelez. Az 5 év alatti gyermekek halálozási aránya 5,5, míg Agweng menekülttáborban 10,5 (!) A rendkívül magas számú halálozás fő okai a malária (47%), a légúti (28%) és a hasmenéses megbetegedések (21%). Bár ezek a számadatok túlzottnak tűnhetnek, de azt mindenképpen el kell ismerni, hogy a menekülttáborokban élő emberek kegyetlen, és emberhez méltatlan körülmények között élnek.
2005 júliusában az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felügyelete alatt egy felmérés készült, amely az összes menekülttábort Gulu, Kitgum és Pader megyékben (WHO 2005) képviselte. Ebből kiderült, hogy a halálozási arány 1,5 és az 5 év alatti pedig 3,2 – valamennyivel alacsonyabb az előző kutatásnál, de még így is nagyon magasnak tekinthető. Pader megyében a legmagasabb, ahol 4,4 az 5 év alatti korosztályban (!)
Testvérek
Különböző tanulmányok hívják fel a figyelmet a menekülttáborokban élők lesújtó életminőségének más aspektusaira is. Egy MSF-Hollandia (2004) felmérés Pader városában az emberek mentális egészségéről kimutatta, hogy 79 százaléka szemtanúja volt kínzásnak, 40 százaléka látott emberölést és 5 százalékát kényszerítették valakinek a meggyilkolására. A nők 62 százalékában megfordult az öngyilkosság gondolata (!) Több tanulmány vetett fényt hasonló témákra, hangsúlyozva a nemi erőszakot, melyben UPDF katonák is gyakran vétkesek.
A háború nyertesei
Észak-Ugandában a menekülttábor nem csak a hihetetlen szenvedés helyszíne, de az emberek biztonságát sem nem szolgálja. A menekülttáborok folyamatos létszámnövekedését csak nemzetközi segélyekkel lehet fenntartani. Az 1990-es években különböző szervezetek vonakodva kapcsolódtak be a segélynyújtásba. 2003-ban szinte észrevétlenül Észak-Ugandának lett a világ legnagyobb IDP (menekülttábori) népessége (!) „Muszáj felismerni a helyi humanitárius katasztrófa súlyosságát” – nyilatkozta Carol Bellamy, az UNICEF akkori főigazgatója, miután 2004-ben meglátogatta Észak-Ugandát. Így az Észak-Ugandában a pénzügyi segélyt nyújtó nemzetközi donorközösség elkötelezte magát a hosszú távú intézményesített megállapodások mellett, amelyeket húsz éven át sikertelen, lázadók elleni stratégia jellemzett.
A nemzetközi segélyszervezetek erőfeszítéseivel ellentétben, a háború politikai előnyt jelentett a kormánynak. Szükségállapotok az ország azon területein alakultak ki, ahol Museveni elnök nem rendelkezett politikai támogatással. Az LRA brutális atrocitásai és a furcsa spirituális jellege lehetővé tette a kormány számára, hogy Észak-Ugandát egyfajta törvénytelen [akár barbár] perifériaként tudta beállítani. Museveni ezt kihasználva az ország déli részén élő embereket biztosította arról, hogy az Amin, Obote és Okello évek alatt megélt kegyetlenségek nem fordulhatnak többé elő. Az elnök az ország dél-nyugati részéről származik. Számos ember Bugandában szívesen leváltaná, de attól tartanak, hogy nincs, aki megvédje őket az Acholi és az ország északi részén élő többi 'vadembertől'. Ez alapján nem feltétlenül áll Museveni elnök érdekében megoldani a háborút békés tárgyalások során, és az LRA nyilvánosságra hozott brutalitásai is számos politikai előnnyel járnak számára.
- Kennedy Alex / Amnesty International aktivista / a.s.kennedy@amnesty.hu
Észak-Uganda a világ egyik legborzalmasabb humanitárius katasztrófájának helyszíne. Több mint 1 millió ember él szörnyű körülmények között a több mint 250 hivatalosan nyilvántartott menekülttáborban (angolul internally displaced people's camps).
A helyzet évek óta egyre csak súlyosbodik, de az Észak-Ugandában történt események csak nemrég keltették fel a nemzetközi közösség figyelmét. Újságcikkek jelentek meg hátborzongató szokásokról, gyógyító szertartásokról, elrabolt gyermekekről és megcsonkított nőkről. Mindezek ellenére még mindig komoly erőfeszítések hiányoznak, hogy elismerjék, és határozottan szembeszálljanak Észak-Uganda valódi problémáival.
Béke jel2006-ban minden arra utalt, hogy a helyzet javulni fog. Az akkoriban megalakított a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) bekapcsolódott a folyamatban levő konfliktusba, azzal a céllal, hogy véget vessen a bűnösök büntetlenségének. Az Bíróság alapfeltételezése az volt, hogy a célzott büntetető jogi igazságszolgáltatás hozzájárul majd a helyi békefolyamatokhoz. Az ICC szerepe Észak-Ugandában egy kísérlet volt, amely nagy vitákat generált világszerte.
A nemzetközi közösség nyomására az ugandai kormány, valamint az Úr Ellenállási Hadserege (LRA) több alkalommal is tárgyalóasztalhoz ültek, de sajnos mai napig egy békés megoldás sem született. 2003-ban Museveni ugandai elnök felkérte az ICC-t, hogy indítson eljárást az LRA ellen. 2006 közepén újabb béketárgyalások indultak Dél-Szudán fővárosában Jubában, és kis időn belül az LRA aláírt egy egyezményt, ami garantálta az ideiglenes fegyverszünetet.
Mostanra a fegyverszüneti idő lejárt, és Kony ismét visszautasította a végleges békeszerződés aláírását, megszakítva a további béketárgyalásokat. A bizonytalanság nem csak a több tízezer menekültet érinti Észak-Ugandában, de a Dél-Szudánban, a Közép-afrikai Köztársaságban és a Kongói Demokratikus Köztársaság észak-keleti határai mentén élők életét is.
A fegyveres konfliktus által sújtott lakosság nagy része a Gulu, Kitgum és Pader megyékben élő Acholi törzshöz tartozik. A szomszédos Lira, Apac, Adjumani, Kumi és Soroti megyék is érintettek, ahol az emberek túlnyomórésze a Langi, Madi és Teso törzsekhez tartoznak.
UgandaAz elmúlt két évtizedben az LRA olyan kegyetlenségeket követett el, melyek kétségtelenül az ICC vizsgálati hatáskörébe tartoznak. Főleg a gyermekek módszeres elrablása játszott kulcsfontosságú szerepet az LRA stratégiájában. Az áldozatokat gyakran arra kényszerítették, hogy gyilkolják, vagy csonkítsák meg családtagjaikat, szeretteiket. Számos tömeggyilkosságot is elkövettek. A konfliktus talán legszörnyűbb hagyatéka a napjainkban, menekülttáborokban, lesújtó körülmények között élő emberek százezrei.
Az LRA brutális kampánya és a Museveni által vezetett kormány hadjárata katasztrofális sorsot mért Észak-Uganda lakosságára. A városok felé menekülő emberek mozgása a kormány stratégiájának fontos elemét alkotta az LRA ellen vívott harcban. Erőszakkal kilakoltatott több tízezer embert lakóhelyeikről, majd térben korlátolt, túlzsúfolt táborokba helyezték át őket, abban a reményben, hogy nagyobb biztonságot tudnak nyújtani az LRA támadásai ellen. A mai napig egymillió ember él menekülttáborokban, a túlélésért küzdve.
1997-ben a World Food Programme (WFP) 110 000 menekültnek biztosított élelmet. Ez a szám két éven belül meghaladta a 400 000-et. 2002-ben már 522 000 embernek nyújtott segélyt. Az LRA fokozódó támadásai révén emelkedni kezdett a menekülő emberek száma. 2004-ben már másfél millió ember élt menekülttáborokban (WFP/UNOCHA adatai alapján). Ez az Acholi megyéknek (Gulu, Kitgum és Pader) körülbelül 80 százalékát jelentette (!) A többi ember városokban lakik, vagy más országrészekre költözött.
A menekülttáborok valósága
2005 végén az ugandai kormányerők, az Uganda People’s Defence Force (UPDF) által őrzött menekülttáborokban élő emberek biztonsága még kiszámíthatatlan volt. Köztudott, hogy az LRA támadásoknál a katonai alakulatok nem léptek közbe, hogy megfékezzék az atrocitásokat, és inkább saját életüket féltve elmenekültek.
Csak közvetlenül a táborok mellett művelhették az emberek földjeiket, saját kockázatukra. Azok, akik messzebbre merészkedtek, könnyen emberrablók áldozatává válhattak. Akár azzal is megvádolhatták őket, hogy együttműködnek a lázadókkal. Számos helyeken az taposó aknák is veszélyt jelentettek.
Obalanga menekülttábor Amuria megyébenAz LRA általában este támadt, néha a menekülttábor kellős közepén. Az emberrablástól menekülve, éjszakánként fiatalok ezrei vándoroltak nagyobb városokba, hogy iskolákban, katolikus missziókban, vagy akár az utcán, boltok előtt meghúzva aludjanak. Főleg a fiatal lányok voltak a szexuális erőszak veszélyének kitéve. Egy tanulmány például leírja, hogy egyes helyeken lányok, csak szexért cserében találhattak szállást.
Talán a legmeghatóbb film Észak-Ugandáról az Invisible Children c. dokumentumfilm (2003) amely három amerikai srác hihetetlen útját mutatja be az Észak-Ugandában zajló fegyveres konfliktus közepén. Kiderül, hogy minden este a gyerekek hosszú távokat megtéve, poros utakon és takarójukat maguk után húzva, felkeresik a biztonságot nyújtó városokat. Napkeltekor visszaindulnak a táborokba, hogy ideális esetben ne késsenek el az iskolából (!) 2004 áprilisában egy felmérés majdnem 20 000 gyermeket számlált Gulu városának 11 éjjeli szállásában.
Annak ellenére, hogy 2004 óta javult a menekülttáborok biztonsági helyzete, éjjel még mindig veszélyesnek tekinthetőek. 2005 márciusában az egyetemi tanárom az Atiak menekülttáborban éjszakázott, amikor az LRA egyik csoportja megtámadta a tábort. A helyi UPDF alakulat azonnal válaszolt, majd rövid tűzharc alakult ki. Mindkét oldalon voltak sebesültek. A katonák körbesétálták a tábort és swahili nyelven kiabáltak az emberekkel. Mindenkit arra utasítottak, hogy oltsák el a lámpát és a tüzet, és mindenkit megvertek, akit a főút közelében találtak. A katonák nyilván megrémültek és a viselkedésük kiszámíthatatlan, és veszélyes volt.
Hajnalban még mindig az út közepén feküdt az egyik LRA harcos holtteste. A katonák nem engedték az embereknek, hogy betakarják levelekkel, ahogy ez szokás, és a holttestet helyi disznók marcangolták szét. Az Acholik egy cen nevezetű spirituális erőben hisznek, amely betegséggel és rémálommal sújtja azokat, akik az erőszakos halálesetek szemtanúi. Úgy tűnt, hogy az UPDF katonái hibáztatták és büntették a menekülttábor lakosságát, és azzal, hogy megtiltották a halotti szertartást.
A közegészségügy teljes hiányának következtében a táborokban lévő egészségügyi állapot félelmetes. Az MSF Hollandia (2004) felmérést végzett a Pader és Lira megyékben található táborokról, ahol rettenetes körülményeket tapasztaltak. Az akut alultápláltság szintje a lakosságban súlyos, meghaladva a 8 százalékot az 5-59 hónapos gyermekek korosztályában. A halálozási arány [CRM-crude mortality rate] 2,79 haláleset/10,000/nap – ez a szám 1 felett már humanitárius szükségállapotot jelez. Az 5 év alatti gyermekek halálozási aránya 5,5, míg Agweng menekülttáborban 10,5 (!) A rendkívül magas számú halálozás fő okai a malária (47%), a légúti (28%) és a hasmenéses megbetegedések (21%). Bár ezek a számadatok túlzottnak tűnhetnek, de azt mindenképpen el kell ismerni, hogy a menekülttáborokban élő emberek kegyetlen, és emberhez méltatlan körülmények között élnek.
2005 júliusában az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felügyelete alatt egy felmérés készült, amely az összes menekülttábort Gulu, Kitgum és Pader megyékben (WHO 2005) képviselte. Ebből kiderült, hogy a halálozási arány 1,5 és az 5 év alatti pedig 3,2 – valamennyivel alacsonyabb az előző kutatásnál, de még így is nagyon magasnak tekinthető. Pader megyében a legmagasabb, ahol 4,4 az 5 év alatti korosztályban (!)
TestvérekKülönböző tanulmányok hívják fel a figyelmet a menekülttáborokban élők lesújtó életminőségének más aspektusaira is. Egy MSF-Hollandia (2004) felmérés Pader városában az emberek mentális egészségéről kimutatta, hogy 79 százaléka szemtanúja volt kínzásnak, 40 százaléka látott emberölést és 5 százalékát kényszerítették valakinek a meggyilkolására. A nők 62 százalékában megfordult az öngyilkosság gondolata (!) Több tanulmány vetett fényt hasonló témákra, hangsúlyozva a nemi erőszakot, melyben UPDF katonák is gyakran vétkesek.
A háború nyertesei
Észak-Ugandában a menekülttábor nem csak a hihetetlen szenvedés helyszíne, de az emberek biztonságát sem nem szolgálja. A menekülttáborok folyamatos létszámnövekedését csak nemzetközi segélyekkel lehet fenntartani. Az 1990-es években különböző szervezetek vonakodva kapcsolódtak be a segélynyújtásba. 2003-ban szinte észrevétlenül Észak-Ugandának lett a világ legnagyobb IDP (menekülttábori) népessége (!) „Muszáj felismerni a helyi humanitárius katasztrófa súlyosságát” – nyilatkozta Carol Bellamy, az UNICEF akkori főigazgatója, miután 2004-ben meglátogatta Észak-Ugandát. Így az Észak-Ugandában a pénzügyi segélyt nyújtó nemzetközi donorközösség elkötelezte magát a hosszú távú intézményesített megállapodások mellett, amelyeket húsz éven át sikertelen, lázadók elleni stratégia jellemzett.
A nemzetközi segélyszervezetek erőfeszítéseivel ellentétben, a háború politikai előnyt jelentett a kormánynak. Szükségállapotok az ország azon területein alakultak ki, ahol Museveni elnök nem rendelkezett politikai támogatással. Az LRA brutális atrocitásai és a furcsa spirituális jellege lehetővé tette a kormány számára, hogy Észak-Ugandát egyfajta törvénytelen [akár barbár] perifériaként tudta beállítani. Museveni ezt kihasználva az ország déli részén élő embereket biztosította arról, hogy az Amin, Obote és Okello évek alatt megélt kegyetlenségek nem fordulhatnak többé elő. Az elnök az ország dél-nyugati részéről származik. Számos ember Bugandában szívesen leváltaná, de attól tartanak, hogy nincs, aki megvédje őket az Acholi és az ország északi részén élő többi 'vadembertől'. Ez alapján nem feltétlenül áll Museveni elnök érdekében megoldani a háborút békés tárgyalások során, és az LRA nyilvánosságra hozott brutalitásai is számos politikai előnnyel járnak számára.
- Kennedy Alex / Amnesty International aktivista / a.s.kennedy@amnesty.hu
