Facebook

A lelkiismeret köztársaságából

(From the Republic of Conscience)

1

Mikor a lelkiismeret köztársaságában

leszálltam, és a hajtómű leállt, a csendben

pólingok szóltak a kifutó fölött.

A bevándorlási hivatal élén az öregúr

a házikabátja belső zsebéből

nagyapám fényképét húzta elő.

A vámon a hölgynek be kellett vallanom

némaságra és szemmelverésre szóló

gyógyírjainkat és varázsigéinket.

Sehol egy hordár. Se tolmács. Se taxi.

Az ember a maga terheit cipelte, és

eltűntek a viszolygós kiváltság tünetei.

2

A köd itt rossz ómen, de a villámlás

jót jelent, mennydörgéskor a szülők

a pólyásokat kiaggatják a fákra.

Ásványkincsük: a só. Születéskor

és temetésen tengeri kagylóba fülelnek.

A tintát és a tust tengervízben oldják.

Szent jelképük egy stilizált hajó,

a vitorla fül, az árboc ferde toll,

a hajótest: száj, a tőkesúly: nyitott szem.

Beiktatáskor minden vezető

az íratlan törvényre esküszik fel,

a dölyfért, hogy hivatalt vállal,

sírva vezekel – és hitet tesz: az élet

az égisten könnyének sójából ered,

ki örök magányról álmodott.

3

A gyümölcsöző köztársaságból

jövet a karom a felére ugrott össze:

a vámon csak magamat vihettem át.

Az öregúr felállt, a szemembe nézett,

ezzel, közölte, hivatalosan elismeri,

hogy kettős állampolgár vagyok.

Ezért elvárja, hogy ha hazaértem,

tekintsem magamat képviselőnek,

és szóljak a nevükben a nyelvemen.

Követségeiket bárhol megtalálom,

de függetlenül működnek, és soha

egyetlen követet fel nem mentenek.