Mága Zoltán hegedűművész
about a year ago

Hatalmas siker a szabadkai Zsinagógában

Óriási szeretet és szűnni nem akaró tapsvihar fogadta Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas hegedűművészt tegnap este a szabadkai Zsinagógában. A világ egyetlen, szecessziós stílusban épült zsingógáját felújítása után Orbán Viktor miniszterelnök és Aleksandar Vucic szerb államfő adta át 2018. március 26-án. Mága Zoltán hegedűművész az első, aki az átadás óta nyilvános koncertet tartott Európa második legnagyobb zsinagógájában.

Ahogy Pásztor Is...tván, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke beszédében fogalmazott: “Ennél jobb koncertet nem választhattak volna. Az itt élő emberek többek között az olyan embereknek köszönhetően tudják megőrizni a nemzeti egységhez való tartozás érzését, mint Mága Zoltán, aki a mai napon rendkívüli módon erősítette a nemzet tudatot.” A koncerten jelen volt több helyi vezető és rabbi, valamint Zsigmond Barna Pál országgyűlési képviselő is.

A zsúfolásig megtelt zsinagógából senki sem rekedt kint, a templom kapuja mindenki számára nyitva állt, bárki beléphetett rajta. Így akik későn regisztráltak a koncertre, azok is be tudtak jutni. A hegedűművészt, a Budapesti Primarius Szimfonikus Kamarazenekart és a Budapesti Gypsy Virtuózokat többször visszatapsolták, a mintegy háromórás koncert után pedig a közönség minden tagja ajádnék CD-vel gazdagodott. A hihetetlenül gyönyörű templom és a közel 1500 fős közönség szeretete Mága Zoltánt is meghatotta. “Mindig felemelő érzés számomra, ha zsinagógában játszhatok, hiszem , hogy a templomok atmoszférája erőt, hitet, reményt ad az embereknek. Ott mindig feltöltődik a lelkünk, melyben a zene - mint a Jóisten csodálatos adománya - a segítségünkre van.” – mondta a hegedűművész, aki közéleti szerepvállalásai, koncertjei során midig szót emel az erőszak és megkülönböztetés minden formája ellen. Elítéli és küzd a rasszizmus, az antiszemitizmus és minden megaláztatás ellen.

A helyi vezetők visszahívták a hegedűművészt egy nagyobb turnéra, hogy örömet szerezzenek több vajdasági magyarlakta település lakosainak. Mága Zoltán ígéretet tett, hogy hamarosan visszatér és a 100 templomi jótékonysági koncertsorozat keretében biztosan koncertet ad a csantavéri katolikus templomban, valamint Zentán és természetesen újra a szabadkai Zsinagógában is!
A Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett hegedűművész Magyarországon folytatja jótékonysági koncertsorozatát, amelyből még 74 állomás hátra van. Jótékonysági koncertet ad több nagyváros és megyeszékhely templomaiban, de természetesen kis falvak templomaiban is megszólalnak hangszereik. Augusztus 21-én a Szent István Bazilika előtti téren pedig újra nagyszabású koncertre várja közönségét.

See More
Huge success in the Synagogue of Szabkai Huge love and unwanted applause storm received Zoltán Zoltán Liszt Ferenc Liszt award-winning violin artist last night in the Synagogue of Szabkai. After renovation of the world's only zingoga built in art style, Prime Minister Viktor Orbán Viktor Orbán and Serbian head of state Aleksandar Vucic was handed over on March 2018., 26 Zoltán Mága violinist is the first to hold a public concert in Europe's second largest synagogue since the transfer. As István Pásztor, the president of the Hungarian Association of Vajdaság, said in his speech: ′′ They couldn't have chosen a better concert than this. People living here can preserve the feeling of belonging to a national unit, among other things, thanks to people like Zoltán Mága, who today strongly strengthened the nation's consciousness." There were several local leaders and rabbi and Paul Zsigmond Barna Representative of the Parliament too. No synagogue filled with crowded synagogue was stuck outside, church gate was open to all, anyone could enter it. So those who signed up late for the concert were able to get in too. The violin artist, the Primarius Symphony Chamber Orchestra in Budapest and Gypsy Virtuoses in Budapest have been applauded several times, and after about three hours of concert, every member of the audience became richer with CD. The incredibly beautiful church and the love of the audience of almost 1500 people touched Zoltán Mága too. ′′ It's always an uplifting feeling for me to play in synagogue, I believe that the atmosphere of churches gives people strength, faith and hope. Our soul is always recharged there, in which music - like the wonderful donation of God - is helping us." said the violin artist, who always speaks against all forms of violence and discrimination during his public activities and concerts. He condemns and fights against racism, anti-Semitism and all humiliation. Local leaders recalled the violin artist on a bigger tour to bring joy to the residents of several Hungarian settlements in Vojvodina. Zoltán Mága promised that he will return soon and will surely give a concert in the Catholic church in Csantavér, Zenta and, of course, in the Synagogue of Szabkai as part of the 100th church charity concert series! The violin artist, awarded with the officer cross of the Hungarian Medal, continues his charity concert series in Hungary, from which 74 stations are left. It gives a charity concert in the churches of several large cities and county s', but of course, their instruments are also played in churches of small villages. On 21 August, on the square in front of Szent István Bazilika, he is waiting for his audience again for a large-scale concert.
Translated
Image may contain: 2 people, people smiling
No photo description available.
Image may contain: 5 people, people smiling
Image may contain: 11 people
+23
9.3K
227
364