Most telt be a pohár. Egy közel egy éve zajló nyílt európai uniós közbeszerzési eljárást kezdett el úgy támadni egy országgyűlési képviselő és a Facebook bejegyzést gondolkodás nélkül közlő sajtó, hogy bennünket nemhogy nem kerestek meg, de nem is tájékozódtak az ügyben. Tudom, hogy nagyon divatos Kispestet rugdosni, de egy ilyen ügy esetében úgy érzem sokan túl léptek egy határt. Én pedig nem vagyok hajlandó sem most sem a jövőben a saját jó híremet és a kerületét sem kockáz...tatni. Éppen ezért ebben az ügyben két hivatalhoz fordultam további állásfoglalásért, elindítottuk a sajtó helyreigazítási kérelmeket is, és további feljelentéseket is tesz hivatalunk. Bár biztos vagyok benne, hogy most is szabályosan járt el az illetékes grémium, mindaddig amíg a Közbeszerzési Döntőbizottság és Budapest Főváros Kormányhivatala nem válaszol a mellékelt levelekre a szerződéseket nem írom alá.
See More
