Idén télen is ellátogattam a Menhely Alapítvány krízisautójára. Megrázó élmény, de tanulságos és szép is, hogy néha, néhány órára én is részt vehetek annak az ellátásnak a munkájában, ami a legszegényebb budapestiek közül a legelesettebbeket sem hagyja magára, a legnagyobb hidegekben sem.
Az elmúlt évtizedekben hozzászoktunk, hogy emberek élnek az utcán. A hajléktalanság azonban nem egy olyan dolog, amit el szabad fogadnunk. Nem szabad, hogy bárki közülünk arra kényszerüljön..., hogy hidegben, fagyban éjszakázzon. Különösen nem ebben a rettenetes hidegben.
A következő éjszakákon a hajléktalan embereket segítő szervezetek többszörös kapacitással lesznek kinn a főváros utcáin a hajléktalan emberek védelme és elhelyezése érdekében. Az életvédelmi feladatok ellátásában a Budapesti Közlekedési Központ és a Fővárosi Önkormányzati Rendészet munkatársai is részt vesznek majd, a budapesti polgármestereket pedig arra kértem, hogy a kerületi közterület-felügyeletek is hasonlóképpen járjanak el.
A széleskörű együttműködésben önkéntes járókelők is részt vesznek majd: ahogy a BKK és a FŐRI autókkal, a mások mellett a Budapesti Bike Maffia, a Józsefvárosi Önkormányzat, az Utcáról Lakásba Egyesület és A Város Mindenkié csoport által toborzott több mint 60 önkéntes Budapest egy-egy városrészét járják majd biciklivel vagy gyalogosan végig az esti órákban azért, hogy minél kevesebb budapesti töltse ebben a hidegben az éjszakát. Azért, hogy vigyázzunk egymásra.
Erre kérem önöket is, minden olyan budapestit, aki bármilyen okból kinn lesz este 8 és reggel 5 óra között: legyenek a városunk segítségére abban, hogy megóvjuk a legelesettebbek egészségét, életét! Ha segítségre szoruló hajléktalan emberrel találkozunk, hívjuk fel a Menhely Alapítvány éjjel-nappal hívható diszpécser szolgálatát a 06-1-3384186-os telefonszámon!
Nagyon fontos, hogy a hideg időben odafigyeljünk azokra a szomszédainkra, ismerőseinkre is, akik esetleg az otthonukban fagyoskodnak. A kihűléses halálesetek jelentős része fűtetlen otthonokban történik, az egyedül élő, idős emberek a leginkább veszélyeztetettek. Rájuk is figyeljünk oda a következő napokban! Vigyázzunk egymásra!
👉 Bővebb információ és az éjszakai túlélési pontok listája: t.ly/K5gS