app-facebook
Kásler Miklós
about a month ago

550 ezer kínai oltóanyag érkezik ma hazánkba, ami 275 ezer honfitársunk számára nyújthat rövidesen védettséget. A Nemzeti Népegészségügyi Központ által valamennyi gyártási tétel esetében elvégzett, úgynevezett felszabadító vizsgálatot követően immár nagy mennyiségben áll majd rendelkezésre hagyományos, bevált technológiával készült vakcina is.

A most érkező kínai mellett a héten várható további Pfizer és orosz szállítmányoknak köszönhetően Magyarországon összesen több mint fé...lmillió honfitársunk átoltottságát biztosító kapacitás áll majd rendelkezésre. A Sinopharm-vakcina tekintetében érdemes megjegyezni, hogy világviszonylatban már tízmilliók, de a szomszédos Szerbiában is már százezrek kapták meg ezt az oltást, köztük szép számmal vajdasági magyarok.

Szeretnék emlékeztetni mindenkit, hogy a legkiválóbb magyar tudósok és szakemberek keresték fel korábban az orosz és a kínai vakcina gyártóhelyeit, illetve tekintették meg a gyártási folyamatot. Ennek fényében elmondható, hogy a különböző oltóanyagok kritikái legkevésbé orvosszakmai alapokon nyugszanak, sokkal inkább politikai, gazdasági érdekeket szolgálnak ki.

See More
656
17
62