Fiktív menetidő-csökkentés a szegedi vonalon: 25 percet késett az első munkanapi “gyorsított” IC
Úgy tűnik, hogy azok sem örülhetnek a Budapest-Szeged vasútvonal új menetrendjének, akik pont az irányonként napi kettő gyorsított InterCity valamelyikével utaznak Szeged és Budapest között: a menetrendváltás utáni első munkanap reggel a Napfény IC 25 percet, a Hírös IC pedig 11 percet késett, azaz a meghirdetett 18 perces menetidő-csökkenésből lényegében semmi nem valósult meg a ...gyakorlatban. Ráadásul az IC-k kecskeméti megállásának pótlására bevezetett gyorsvonatok is 10-15 perc késéssel közlekedtek. E tapasztalatok is bizonyítják: a vasúti szolgáltatás színvonalát nem az ütemes menetrend szétverésével, hanem az elavult, rossz állapotú infrastruktúra korszerűsítésével kell fejleszteni.
Már többször beszámoltunk róla, hogy a szegedi vonalon vasárnap bevezetett Patyomkin-menetrend az utasok jelentős részének komoly kényelmetlenséget okoz: összesen 11 InterCity menetideje nő 8-13 perccel, 4 vonat gyorsítását pedig azon az áron sikerült csak megoldani, hogy azok a Nyugati pályaudvar és Szeged között sehol nem állnak meg, olyan fontos állomásokat kihagyva, mint Zugló, Kőbánya-Kispest és Kecskemét. Több mint 60 regionális vasúti és autóbuszos csatlakozás hiúsul meg naponta, melynek következtében több százan kénytelenek akár egy órával többet utazással tölteni. Mindez nyilvánvaló ellentétben áll a kormány Nemzeti Vidékstratégiájával, amely szerint stratégiai irány "az energiatakarékos, környezetbarát közlekedési módok elterjesztésének ösztönzése és infrastruktúrájuk fejlesztése, a helyi és helyközi tömegközlekedés és vasúti szállítás fejlesztése".
Ismételten kérjük Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, hogy azonnal intézkedjen a könnyen megjegyezhető, regionális csatlakozásokat biztosító ütemes menetrend visszaállításáról, és hozza meg a szükséges személyi döntéseket!

