Ismét telefonos tárgyalással indult az a reggel. Wang Wentao tavaly óta tölti be a kereskedelmi miniszteri posztot Kínában, és elmondása szerint én vagyok az első európai kereskedelemért is felelős miniszter, akivel felvette a kapcsolatot.
Sőt kiemelte, hogy a világjárvány kitörése óta én voltam az első európai külügyminiszter, aki ellátogatott Kínába.
Pár pont a mai megbeszélésről:
...▪️ Miközben a világkereskedelem tavaly több mint 9 százalékkal esett vissza, a magyar-kínai kereskedelmi forgalom 20 százalékkal növekedett.
▪️Tavaly a legtöbb beruházási értéket kínai vállalatok hozták Magyarországra.
▪️ Az augusztusi, kínai tárgyalásaimat követően 5 nagy kínai vállalat összesen 105 milliárd forintnyi magyarországi beruházást jelentett be.
▪️ Az OTP kínai piacon történő megjelenésével újabb lendületet kaptak gazdasági kapcsolataink.
▪️ Tavaly tavasszal légihíd jött létre a két ország között, melyen több mint 100 millió darab egészségügyi védekezéshez szükséges eszközt szállítottunk Magyarországra.
▪️Európában másodikként, az Európai Unióban elsőként mi tudtunk Kínából oltóanyagot vásárolni.
▪️A kínai oltóanyag következő szállítmánya, vagyis újabb 500 ezer vakcina, márciusban érkezik.